Ahol találkozhattál a képeimmel ...

Az Üvegfiú

Capa Cool Kiállítás Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest 2018

Csak lélegezz! 

36. Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás - Második helyezett az "Emberábrázolás porté (sorozat)" kategóriában - Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest 2018

Hemző Károly-díj finalista 2015

Forgács Zsuzsi vagyok, 26 éves fotóriporter és esküvői fotográfus. Azért választottam ezt a szakmát, mert nagyon szeretek új embereket megismerni és mindig is késztetést éreztem arra, hogy az ő érdekesebbnél érdekesebb történeteiket bemutassam a saját szemszögemből, a fényképeimen keresztül. Öt évvel ezelőtt kezdtem el igazán fotóriporteri témákban fotografálni és keresni azokat az emberi történteket, amelyek megmutatják nekem, mi is az életben a legfontosabb, illetve megtanítanak arra, hogy egy ötéves kislány erősebb tud lenni, mint bárki, akit ismerek. Az eddigi leghosszabb projektemmel, 2015-ben a finalisták között végeztem a Hemző Károly-díjon, majd két évvel később 2017-ben második helyezést értem el a Magyar Sajtófotó Pályázat Emberábrázolás porté - sorozat kategóriájában. 

Három évvel ezelőtt kezdtem el esküvő fotósként dolgozni. Az a kérdés foglalkoztat, hogy miként tudnék az esküvőkön minél személyesebb, mélyebb érzéseket elkapni/ megörökíteni. Valamint, hogyan tudnám minél egyedibben, kreatívabban a csak rám jellemző látásmóddal visszaadni ennek az eseménynek a hangulatát. Nagyon fontos, hogy bele tudjam élni magam a jegyespárok és a vendégsereg érzéseibe, pontos mindenre kiterjedő, igényes és egyedi szolgáltatást nyújtsak az esküvők előtt, alatt és után is. Arra törekszem, hogy megtaláljam, elkapjam, rögzítsem és visszaadjam azokat a pillanatokat, amelyekre szívesen emlékeznek az ügyfeleim.

© 2019 by Forgács Zsuzsi
 

  • Facebook Social Icon
  • Instagram Social Icon

Forgács Zsuzsi

Email: photo@forgacszsuzsi.com

Phone number: +36305022715

Graphic design by: Valentini Nikolett
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now